Megkíséreltük Csabával a lehetetlent, fél nap alatt végignézni a World Village-t. Mondanom sem kell, nem sikerült. Rengeteg sátor van, egy-egy nemzet két-három sátorral érkezett, mindegyikben izgalmas, interaktív programmal. Tehát úgy döntöttünk, hogy megkérdezünk néhány résztvevőt, melyik nemzet sátra tetszett neki a legjobban, vagy melyik étel volt szerinte a legfinomabb.
Utunkat dél körül kezdtük, így el nem ítélhető módon először a nemzeti konyhákat igyekeztünk tapasztalat útján megismerni. Az indiai wel-comé nekem kicsit íztelen volt, viszont a luxemburgi Kachkéis nevezetű sajt ízlett, amit Girst Noémi kifejezetten ehetetlennek talált. Egyértelműen osztatlan sikert aratott azonban az osztrákok pultjánál a Mozart Kugel-készítés. Illetve inkább az utána következő kóstolás. Egy kis darab marcipánt ki kellett lapítani, kis lyukat vájni bele, ebbe csokit tenni, majd golyóvá formálni. Végül olvasztott csokiba mártottuk, és megettük!
Jóllakva a kiállítás többi sátra felé folytattuk utunkat. Találkoztunk egy nicaraguai fiúval, akinek feltettem a felettébb ötletesen megfogalmazott kérdést: „Which tent did you like the most?” (Többször nem írom le ezt a kérdést, de minden alkalommal ez, vagy a „Which tent was your favourite?” ismétlődött). Az indonéz bambuszhangszer tetszett neki a legjobban, de persze a nicaraguai sátrat is élvezte… Az indonézok hangszere olyan volt, mint egy orgona és egy xilofon keveréke: orgonasíphoz hasonló üreges bambuszrudak lógtak sorban, ezeket ütögetve lehetett megszólaltatni.
Két olasz lány jött velünk szembe, persze őket Csabi szúrta ki, akiknek henna volt a karján. Na, ez már az én érdeklődésemet is felkeltette, mert nagyon tetszenek a hennával festett szép motívumok. Kisebb nyelvi harcok után kiderült (egyikük sem beszélt igazán jól angolul, és még az előbb idézett felettébb bonyolult nyelvi fordulatokat felvonultató kérdésemet is csak harmadszorra értették meg), hogy a bangladesi sátorban lehet hennát festeni és festetni. Csabinak nem akartam az idegeire menni azzal, hogy végigvárja, amíg festenek nekem valami szépet, így erről most lemaradtam.Utunkat dél körül kezdtük, így el nem ítélhető módon először a nemzeti konyhákat igyekeztünk tapasztalat útján megismerni. Az indiai wel-comé nekem kicsit íztelen volt, viszont a luxemburgi Kachkéis nevezetű sajt ízlett, amit Girst Noémi kifejezetten ehetetlennek talált. Egyértelműen osztatlan sikert aratott azonban az osztrákok pultjánál a Mozart Kugel-készítés. Illetve inkább az utána következő kóstolás. Egy kis darab marcipánt ki kellett lapítani, kis lyukat vájni bele, ebbe csokit tenni, majd golyóvá formálni. Végül olvasztott csokiba mártottuk, és megettük!
Jóllakva a kiállítás többi sátra felé folytattuk utunkat. Találkoztunk egy nicaraguai fiúval, akinek feltettem a felettébb ötletesen megfogalmazott kérdést: „Which tent did you like the most?” (Többször nem írom le ezt a kérdést, de minden alkalommal ez, vagy a „Which tent was your favourite?” ismétlődött). Az indonéz bambuszhangszer tetszett neki a legjobban, de persze a nicaraguai sátrat is élvezte… Az indonézok hangszere olyan volt, mint egy orgona és egy xilofon keveréke: orgonasíphoz hasonló üreges bambuszrudak lógtak sorban, ezeket ütögetve lehetett megszólaltatni.
Sebaj, így is sok élményben volt részem.
Utolsó kommentek